Az adás során nemhogy kisebbségbe kerültem, de egyenesen a megszégyenítésemre törtek Tibi és a hallgatók, azért mert a száránál bontom a banánt. A száránál, az egyetlen lehetséges helyen! Elég kellene hogy legyen az a biztos tudat, hogy nálam az igazság, de oké rendben, szavazzunk. Lássuk mit mond a nép! Ott van jobbra fent a szavazó ablak, ahol mindenki színt vallhat.
(Nehogy félreértés legyen és ez félrevigye az eredményt, a "tompa" vége az itt a képen balra, a "szára" pedig jobbra.)
Hol nyílik a banán?
2009.06.14. 22:09 tomii
14 komment
Címkék: tudomány szavazás
adásposzt / június 12.
2009.06.12. 08:48 tomii
Arról már nem is beszélek, hogy ez a hét még az előzőnél is rövidebb volt, pedig az sem volt 3 napnál hosszabb. Viszont beszélek a ballagásról. Misi fiam befejezte az általános iskolát és ma délután 4 órától lesz ennek az ünnepélyes megjelenése, ahol én álló- és mozgóképeket készítek. Remélem idejében befejeződik a rendezvény, hogy 7-re beérjek. Ha mégsem, akkor majd Tibi szórakoztat titeket.
5 komment
Címkék: adásposzt
Tilos Maraton
2009.06.11. 11:25 tomii
Az a szerencsétlen helyzet állt elő, hogy épp akkor jelentkeztünk a Tilosba műsort készíteni, amikor épp tart a Maraton. Azért szerencsétlen, mert ha véletlenül idetéved valaki azok közül, akik döntenek a gombapresszóról, akkor úgy is gondolhatná, hogy épp ezért került ki ez a poszt. Pedig nem.
2 komment
Címkék: rádió
Ágoston Béla is szeret minket / POSZT 2009
2009.06.10. 11:45 tomii

Mostanában megritkultak itt a blogban a kulturális ajánlók, ezért aztán különösen nagy öröm, hogy Dávid (pécsisrác) segítségével most lehetőségünk nyílik az egyik legjelentősebb színházi eseményről tudósítani.
Szólj hozzá!
Címkék: i love gombapresszo
Oxford
2009.06.10. 11:02 tomii
Ahogy az a hétfő reggeli műsorban kiderült, Tibi bár egy egész napot töltött Oxfordban, nem találkozott annak egyetemi városi hangulatával. Nem könnyű, de próbáljunk meg hinni neki. Aztán tessék, ma milyen hír fogad? Mintha csak hallgatták volna Oxfordban a műsort! Falinaptárt adtak ki, mely az oxfordi diákok hétköznapjaiba enged bepillantást. Tibi, gyere!
1 komment
Címkék: anglia
Miért ronda a Magyar Rádió honlapja?
2009.06.08. 23:47 tomii

Nem szoktam látogatni, az is lehet, hogy még soha nem láttam, de most, amikor a HVQ poszthoz kerestem anyagot, kénytelen voltam benézni a Magyar Rádió honlapjára.
Barátaim, én ehhez fogható rondaságot még nem láttam! Vagyis láttam persze, hisz nagy a web állatkertje, de a hasonló méretű és jelentősségű szervezetek honlapjainak versenyében esélyes a legergyábbik címre. Ennél bármelyik nyolc fős káefté főnökének a kisfia tetszetősebbet rak össze Wordben apának.
5 komment
Címkék: design rádió
Ha
2009.06.06. 12:38 tomii
... azt mondanám, hogy a gombapresszó egy másik rádióba szeretne költözni,
mit szólnátok hozzá?
20 komment
Címkék: rádió szolgálatiközlemény
adásposzt / június 5.
2009.06.05. 12:08 tomii
Én nem tudom, mi van. Nem lehetséges, hogy a NASA titkolózik és mégiscsak gyorsabban kering a Föld a Nap körül, mint eddig? Ez a hét kábé három nap alatt telt el. Vagy csak annyit picsogtunk az előző adás miatt, hogy kitöltötte az egész hetet? Na mindegy. Megint Péntek van.
9 komment
Címkék: adásposzt
Steve Jobs magyarul
2009.06.05. 00:07 tomii

Nyakunkon az Apple fejlesztői konferenciája, amit ugyan még nem a lábadozó Steve Jobs nyit meg, de amivel még így is tele lesz a világsajtó napokig, hetekig. Akár ez is lehetne az apropója ennek a posztnak, de történt valami, ami kifejezetten a mi magyar szivünknek kedves.
4 komment
Címkék: apple steve jobs
Harcsa Veronika Quartet / MR2 Akusztik
2009.06.03. 17:06 tomii

Lassan már többet foglalkozunk a zenekarral, mint bármelyik rajongói klubjuk, de hát mit is tehetnénk mást, ha egyszer az egyik leghűségesebb hallgatónk a zenekar tagja. Még ha a bőgős is az. (Vicc volt, Zoli!)
A quartet egy zártkörű koncert keretében fellépett az MR2 Akusztik című bedugatlan sorozatban, amire a hallgatók és mi is kaptunk 2-2 jegyet. Ezt a szép ajándékot számtalan poszttal háláltuk meg, melyek közül itt van most az utolsó, amit a kint rekedtek talán a leginkább vártak.
A sok mellébeszélés után itt van végre a kép és a hang is!





utolsó kommentek