A mai adás félórásra sikerült, mert Tibi meztelenül leesett a lépcsőről és elvitték a mentők. Meg is halhatott volna, de nem halt meg, ezért este söröztünk egyet.

Nemsokára felkerül az archívumba az a telefonbeszélgetés, amit a János kórház traumatológiáján úton az ultrahang felé készítettem vele. Ebből többek között az is kiderül, miért volt meztelen és hogy picsogásra hajlamos természete ellenére most miért esik nehezére nyalogatni a sebeit.
 

Barátaim! Bármennyire ködbeveszőnek is tűnt az elején, elérkezett a goldenblog verseny komplex kategóriájának nevezési határideje. Már csak jövő hétfő éjfélig szavazhattok kedvenc blogotokra, azaz ránk. Minthogy még mindig tart az így-szív-az-aki-egyedül-dolgozik-és-el-mer-menni-egy-hétre-nyaralni időszakom, ezért most nincs időm arra, hogy az azóta lezárult kategóriák győzteseiből szemezgessek. Egyelőre idemásolom a hivatalos szöveget, aztán még hétvégén csapok egy utolsó parádét a szavazatokért.

Bár a palacsinta tésztája bántóan sós volt, azért mégiscsak egy kiváló hetet töltöttem a Balaton partján. Remélem, ti is megvagytok még és nem találtatok magatoknak másik rádióműsort. A holnapi nap még rá fog menni arra, hogy felgöngyölítsem az azóta érkezett leveleimet és leküzdjem a posztnyaralásos depressziót, de utána itt is fújok egy kicsit a matracba, igérem. 

Addig itt egy igazán ide illő dal:

Mindenki a készülékek elé! A mai a nyári szünet előtti utolsó adás! Igaz, hogy csak egy hetet pihenünk, de akkoris. 

A ma estéről biztosan csak az tudható, hogy én kiborulva érkezem a meleg miatt a rádióba, valamint a zene. George Benson adott - állítólag - feledhetetlen koncertet a minap Budapesten, ezért megkértem Bassjazz barátunkat, hogy állítson össze nekünk 35 percet a mester örökzöldjeiből.

A többit meglátjuk.

Arra gondoltam a minap, amikor a dunszttól az agytevékenységem arra a szintre csökkent, ahol már néhány vegetatív funkció üzemben tartása is jelentős nehézségekbe ütközik, hogy szeptemberig minden elmaradt igéretünket teljesítjük. Csakis az extrém meleg lehet az oka, hogy ilyesmi eszembe jutott, így aztán gyorsan le is írom, nehogy az első hűvösebb napon elfelejtsem.

Nekem is vannak emlékeim teljesítetlen igéretekről, de soroljátok inkább ti. Persze csodák nincsenek, így arra senki ne bontson drága pezsgőket, hogy minden teljesítve lesz, de a szándék legalább megvan. Na akkor hajrá! 

A ma reggeli adásban illően megemlékeztünk a holdraszállás évfordulójáról, de itt a blogban sem hagyjuk szó nélkül, hisz akár a Holdon akár egy nevadai műteremben esett meg, mindenképp jelentős esemény volt.

Nem szeretnék hüjébbnek látszani mint vagyok, ezért már az elején elmondom, hogy tudom mi az az RSS, tudom, hogyan működik és magam is rendszeresen használom számtalan formában. Ennek ellenére vannak kérdéseim, melyekre nem tudom a választ és ez ebben az ingerlékeny állapotomban, amit az okoz, hogy reggel 8-kor már 26 fok van, nagyon rosszul esik. 

Ezt a bejegyzést csakis hozzáértőknek javaslom olvasni. Bár lehet, hogy a végére kis szinesnek berakok valami vicceset. Mindenesetre ez most nem a könnyűnyári sorozat.

Könnyű azt hinni, hogy nyáron értelmetlen rádióadást készíteni, hisz úgysem hallgatja senki. Fokozottan érvényes ez a péntek estékre, amikoris minden épeszű fővárosi kerthelyiségekbe menekül a rothadó dinnyék elől. (Jut eszembe, el ne felejtsem megenni a dinnyét, amit tegnapelőtt raktam be a hűtőbe!) De nemcsak az élőadás értelmetlenségéről van szó, hisz senki a világon nem reklamálta, hogy nem került fel a legutóbbi adás a podcastra és az archívumba. De mi nem hagyjuk magunkat eltántorítani attól, hogy bemenjünk ma este is a 879 fokos stúdióba.

Károly (nem az!) barátunk vetette fel a minap, hogy melyikünk Beavis és melyikünk Butthead. Erre a sorozat következő és egyben befejező részében adjuk majd meg a választ, addigis itt egy újabb játék a két kis seggfejjel. Ennél ideálisabb időtöltést el sem tudok képzelni egy ilyen dinnyerohasztó nyári héten, mint ez a mostani. 

A Tor de France-t a helyszínen figyelemmel kísérni valószínűleg a világ egyik legkevésbé hatékony időtöltése. Több napot utazni azért, hogy öt másodpercig lássuk a mezőnyt elhúzni előttünk, majd minden további napi öt másodperc szórakozásért újabb többórás utazás, hát erre csak azokat biztatnánk, akiknek két édesanyjuk van. Marad a televízió. Nekünk szerencsétleneknek ráadásul Knézy Jenővel és Sípos Jánossal terhelve.

Bár az Eurosport magyar honlapja szerint számtalan elismerést kapott a magyar közvetítés ("úgy nézői mind szakmai körökből"), én továbbra is tartom magam ahhoz, hogy az egész egy idegesítő, semmitmondó, bicajos és televíziós szakmai szempontból egyaránt értékelhetetlen többórás dögunalom.