Felderengett előttem Tomi heroikus küzdelme a kacsával, ezért hát talán nem veszi rossz néven a nyálas olvasó, ha írok egy kicsit a gasztronautikai utazásomról, mely, ha csak pár órára is, de visszavitt Indiába.
Először pár szó az indiai ételekről általában. India hihetetlen nagy és változatos ország, azonban ételei egyvalamiben igencsak hasonlítanak egymásra: irdatlanul fűszeresek, ráadásul csípősek - ez a két fogalom itt nagyjából egy és ugyanaz, vagyis nincs külön "hot" és "spicey", csak "veri pájszi!". A másik érdekes dolog, hogy a hindu alapjában vegetáriánus vallás, legalábbis a legfelső kaszt teljesen vega, és jellemző, hogy a szent helyek környékén (olykor az egész városban) nem lehet húst kapni. Éppen ezért, általában ha jó húsételt szeretne enni a jámbor utazó, jobb, ha megirányoz egy mecsetet, és a muszlim negyedben megkapja amit a mohó bele kíván. Ami húsételt Indiában ettem, ahhoz volt valami köze a mohamedánoknak - nincs ez másképp a biryanival sem, melyet a muszlim hódítók hoztak be a hindu konyhákba. Olyan hadtápféle volt: összerakták a húst meg a rizst, betették egy cserépedényben a tábortűz alá, lenyomtak egy rakoncátlankodó városkát, és mire visszajöttek, kész volt a vacsi.
A biryani magyarul rizseshúst jelent, csak flancosabb így írni. Persze nem akármilyen rizseshús, kell bele egy szekérderéknyi fűszer, és az se mindegy, hogy készíti el az egyszeri szakács. Mivel csak az eredményt ismertem, az elkészítés pontos módjáról fogalmam sem volt, gondoltam, megkérem Gugli barátomat, hogy segítsen. Ezt kaptam:
A videó pedig, amellett, hogy informatív volt, elvezetett egy nagyszerű webhelyhez (http://www.vahrehvah.com) ahol hihetetlen mennyiségű, videóval illusztrált indiai receptre leltem, valóságos aranybányára! Nem tudom, itthon van-e ilyen oldal, de kellene, az biztos!
A felvételen megmutatkozik az indiai konyha igazi arca - gyakorlatilag a csirkehússal megegyező tömegű fűszer kerül a pácba, köztük olyanok is, melyeket csak különleges helyeken (például itt: http://www.exoticindia.hu/) lehet beszerezni. Az elkészítés egyébként nem vészesen trükkös, összekeverjük a csirkét egy fűszeres-joghurtos-olajos páccal, aztán erre rárétegezzük a félig(!) főtt rizst, majd az egészet minél lassabb tűzön megsütjük. (A videó szakácsa nyílt lángot használt, én azonban más forrásokból kiindulva egyesítettem a magyar és az indiai módszereket és egy Pataki-féle cseréptálban 150 fokon kb. 1 óra alatt készítettem el a biryanimat.)
Két ponton bukhatunk el: egyrészt a fűszerek beszerzésén (nekem sem volt meg minden), másrészt a rizs félig főzésén. A sütés idejét annyira nem kell kicentizni, igen nehéz valamit 150 fokon egy cseréptálban odasütni.
Végül a fogadtatásról. Első körben én kóstoltam meg. Az íze hasonlított az Indiában kóstolt jobbfajta biryanikhoz, a rizst kicsit túlfőztem (a szarvasi A rizs után a basmati kicsit más eredményt adott, különösen hogy most a recept szerint előbb beáztattam, majd forrásban levő vízbe tettem), a hús omlós lett, bár kicsit tovább hagyhattam volna a pácban, összességében az egész olyan jó-közepesre sikerült indiai viszonylatban. A családi teszt vegyes eredményt adott: öcsémnek csípős volt (hehe, sose menjen Indiába), viszont hároméves unokahúgomnak nagyon ízlett, már amennyit engedtek neki enni belőle. Végül a maradékot (vagyis a nagyobb részt) elvittem egy partira, ahol ki tudja hány sör után szinte mindenki el volt ragadtatva tőle.
A legnagyobb dicséretet egy tavaly Indiában járt barátomtól kaptam, aki beleszagolva a tálba csak annyit mondott: "Ismerős illat, már érzem is, hogy felbolydult a gyomrom..."
utolsó kommentek