Ahogy az a beszámoló első részéből már kiderült, Tibinek nem sikerült mindenkit itthon tartania, legalább egy gombapresszó hallgató kijutott Svájcba, a Jégkorong Világbajnokságra. Egyet bizonyosan tudok. Ha a gombapresszó befuccsol, nem Tibivel fogok utazási irodát nyitni. Mondjuk mást se.
A beszámoló második és egyben befejező része.

"Egy meccsjegy a meccs napján és másnap délig érvényes volt szinte minden svájci tömegközlekedési eszközre (vonat, busz, villamos, hajó!) egy közvetlen oda-vissza útra Svájc területén bárhonnan a megfelelő stadionig (Zürich-Kloten vagy Bern). Ezt az élelmes magyarok egy része igyekezett is kihasználni egyrészt távolabb fekvő, olcsóbb szállások elfoglalására, másrészt országjárásra. Mi is törekedtünk több lehetséges útvonalat kipróbálni anélkül, hogy a borsos jegyet fizetni kellene, és meg-megállni szétnézni útbaeső kisvárosokban. A vasút is, a városkák is nagyon rendben vannak!"

De vissza a mérkőzésekhez.

"A Kanada elleni meccsre, ha lehet, még több magyar szurkoló jött ki és a méretes zakó ellenére végig ment a szurkolás. A kanadai szöv. kap. az oroszokkal szemben elvesztett döntő után: „(...) 12 éve vagyok vezetőedző az NHL-ben, és most először kaptam szerepet a nemzeti csapatnál. Rengeteg tapasztalatot szereztem még ennyi kispadon eltöltött év után is. ... Meghatározó benyomásokat szereztem arról, hogy az európai hokiszurkolók milyen lelkesen és szenvedélyesen biztatják csapatukat. Amit a magyar, a lett és az orosz szurkolók művelnek csapatuk meccsein, azt a kultúrát érdemes lenne Észak-Amerikába is átvinni és meghonosítani. Ilyen légkörben öröm jégkorongozni."

Bizonyára nem vagyok egyedül azzal, hogy a szurkólóinkat lépten-nyomon ért dicséreteket mind egy szálig elcseréltem volna legalább egy nyert mérkőzésre, de azért ha megnézem ezt a felvételt itt, akkor egy kicsit mindig megingok. A magyar szurkolók a Kanada elleni 9:0-ás vereség után.

Itt lehet még sok videót nézni a magyar szurkolókról.

"Aztán sajnos a kieséses körre tényleg elfáradtak a fiúk: az osztrákok ellen rosszak voltak, a másik két meccsen is inkább csak a küzdés dicsérhető, de a szurkolók kitartóbb fele végig velük maradt.

Összességében el lehet mondani, hogy sokan számítottunk a kiesésre (bár titkon mi is bennmaradást reméltünk), és ehhez képest az, amit két csoportmeccsen mutatott a csapat, felülmúlta a várakozásainkat. Soha rosszabb VB-t. Remélem ezek után sokan jönnek Ljubjanába is jövő áprilisban, hogy újra kiharcoljuk az A csoportot. Megérné, hiszen a 2011 VB közel lesz: Pozsonyban és Kassán."

Eddig azt hittem, hogy a felnőtt férfi társadalomban egyedülálló Tibi beteges vonzódása a plüss állatokhoz, de íme itt van még valaki, aki ugyanolyan meleg szavakkal tud beszélni egy tehénnek öltözött emberről, mint Tibi a puha barátairól.

"Szeretném Cooly-t, a VB kabalatehenét (ökrét? tinóját?) megvédeni a nemtelen támadásoktól. (A VB sorozat kezdetén becsmérlően nyilatkoztam az esemény kabalafigurájáról.) Első ránézésre (sőt, most is) elég bénának tűnik a rajzolt figura. De ahogy az élő Cooly kinézett, izgett, mozgott, csinálta a hangulatot, azzal többször kiérdemelte, hogy a közönség az ő nevét skandálja. Segített szurkolni, hullámzásra biztatta a néz_ket, hülyéskedett a kisgyerekekkel, szünetben fellépett a pompomos lányokkal (döbbenetesen jól csinálta!), közben főzögette némelyiket és folyton puszit kért tőlük (ami nagyjából úgy nézett ki, hogy bekapta a fejüket), korlátokon csúszdázott. Nem értem pontosan, hogy hogyan látott ilyen jól és hogyan gyakorolta be, hogy minden mozdulata ilyen mókás legyen, de egyszerűen hibátlan volt."