Az emberek egymás közt Zombi-dombnak nevezik a várost, de senki nem tudja, merre lehet. Ha arra kószál valaki, ha csak véletlenül is, az Egyesült Erők szó nélkül lelövi. Lehet, hogy az időnként felröppenő hírek csak egy legenda részei, annyi mindenesetre bizonyos, hogy a suttogás alapja egy hajdani liberális interpelláció a Világtanácsban, melynek célpontja a Vatikán által benyújtott „Élet-szentség törvényjavaslat” volt.
Hogy nevetségessé tegye a tarthatatlanul konzervatív álláspontot, a képviselő azt követelte, hogy a törvényben szereplő definíció alapján a zombikra, az akkoriban rettegett közellenségre is terjesszék ki az élet-jogokat, és azonnal szüntessék be a „szerencsétlen beteg emberek mészárlását”.
Ostobaságból-e, vagy bosszúból, a konzervatív többség a liberális javaslatot elfogadta. Rossz nyelvek szerint a döntéssel az ingatlan maffiát hozták helyzetbe a fegyver lobbyval szemben.

I Zombi

A hely-dobozban az ünnep helyre megyünk. Sokan vagyunk, a közös akaratnak jó. A belső akaratnak veszély. Kicsi a hely. A külső akarat azt mondja: ne mozogj! csukd be a szemed! Nem mozgok, becsukom a szemem. A többiek mozognak, menekülnek. Zárva van a doboz, a dobozban belül menekülnek. Szorítják egymást, ahogy menekülnek, és menekülnek a szorítástól és nagy fájdalmat csinálnak. Fájdalmat csinálni, a közös akaratnak rossz, a belső akaratnak rossz, ezt mondja a külső akarat. A külső akarat mondja, ne mozogj!, de csak én hallom, és a belső akaratomnak azt mondom, aludj!, ne csinálj fájdalmat!

Félek, hogy csak én hallom. Egyedül hallani, hogy ne mozogj!, a közös akaratnak rossz. A külső akarat azt mondja, hogy jó, mert másnak nem fáj. Nekem fáj, mert félek, hogy egyedül vagyok. Mindig félek. Csak az idő dobozban jó, ott nem látnak, és ott csak én vagyok és a külső akarat, és ott a közös akaratnak azt mondom, aludj!  És sötét lesz, és beszélgetek a külső akarattal, és képeket is látok, hogy kéz feldob és repülök, és kéz elkap, és olyan jó, mint a közös akarat.

És világos lesz, és világosban a Bolyongóba megyünk, és ott sokan vagyunk, de van hely, és jó. A bolyongó jó. Kicsi ajtón bemegyünk, és sokáig fordulunk jobbra és balra és mindig csak fordulunk és nem tudjuk mikor jobbra és mikor balra, de egyszer csak fordulunk, és ott a kert, és ott a táplálék. A külső akarat már régen megmondja nekem, hogy mikor jobbra és mikor balra, de akkor a kertben egyedül vagyok, és hiába van táplálék, félek. És ezért, ha a külső akarat mondja, hogy jobbra, akkor balra fordulok, és ha mondja, hogy balra, akkor jobbra fordulok, és csak amikor a belső akarat mondja, akkor indulok a kertbe.

Van egy másik is, aki hallja, amit mond a külső akarat. Egyszer bejött a kertbe, és egyedül voltunk, és néztem őt, de ő csak kicsit nézett engem, és hhhát mondott, és visszament a bolyongóba. És máskor is láttam. A külső akarat mondja, hogy ő gyenge, és sosem mondja a közös akaratnak, hogy aludj! A közös akarat azt mondja, veszély, ha valaki hallja, hogy beszél a külső akarat, és ezért mindig amikor hallom, mást csinálok, mint amit mond, hogy ne tudja senki, hogy hallom. De mást csinálni fáj. A külső akaratnak rosszat csinálni fáj. Egyedül lenni fáj. Nem jó más, csak a közös akarat.

Az idő-dobozokban nem vadászunk, és a Bolyongóban nem vadászunk, és sehol nem vadászunk, csak a kertben ott van a táplálék, és ha nem vadászunk, gyenge-gyenge a közös akarat. Erős a belső akarat, és a belső akarat nem tudja, mikor jobbra, mikor balra. A belső akarat nem jó vadász, és a közös akaratnak nem jó, de a belső akarat erős-erős, és mindenki azt hallja, és mindenki mást hall, mert belülről jön, és mindenkinek máshol van a belül. És senki nem hallja a közös akaratot, csak amikor ünnepre megyünk, mert akkor erős.

Most az ünnep helyre megyünk, a közös akaratnak jó. Megáll a hely-doboz, kinyílik a kicsi ajtó, és mindenki menekül a belső akarat miatt, és szorítják egymást, és nem fér ki senki a kicsi ajtón. Akkor a külső akarat azt mondja, lépjek hátra, és én hátra lépek, és amikor látják, hogy nem menekülök, hanem hátra lépek, mindenki kicsit rám néz, és hhhát mond, de akkor már kiférnek a kicsi ajtón, és mennek a nagy folyosón a Zene-Ház felé. Én félek, de a közös akarat mondja, nincs baj, mert ünnep van, és megyek a nagy folyosón a Zene-Ház felé és hallom, hogy zene szól, és a zene mindenkinek mondja, hogy mikor jobbra és mikor balra, és a belső akarat, és a közös akarat ugyanazt mondja és ez jó.

A Zene-Házban van a Fényes Hajú és a Csillogó Fogú, és ők élők, és szépen beszélnek a zenére, és élnek is, de nem lehet megharapni őket. Ők hallják a külső akaratot, és amikor a külső akarat azt mondja, hogy jobbra, akkor ők jobbra mennek, és nem kell félniük. Szeretem a Fényes hajút és a Csillogó Fogút. Amikor hallgatjuk őket, ahogy a zenére beszélnek, és felállunk, és mindenkinek folyik a nedve, és szorítjuk egymást, de úgy, hogy jó. És a zenétől senki nem hallja a belső akaratot, és mindenki a közös akaratot hallja, és mindenki beszél a zenére, és mindenki azt beszéli, amit a közös akarat mond. És mindenki azt mondja: Jaúúú! Jaúúú!