Következzen végül az én személyes kedvencem, Dave King, a dobos, kinek technikája - legalábbis az ilyen amatőr számára, mint én vagyok - azonnal Animalt, a Muppet Show zenészét juttatja az eszembe. Épp úgy fogja az ütőket, úgy üti a berendezéseket, mint aki soha életében nem tanulta, hanem csak valami egészen pontosan bár csakis véletlenül illeszkedő, ösztönös mozdulatsort hajtana végre. Ez persze nem így van.

1970. június 8-án született és már négy éves korában felfedezték, hogy abszolút hallása van. Körülbelül ennyit tudtam meg arról, hogy hogyan vezetett az útja el a mai napig, amikor is azt mondják, hogy sokkal inkább róla szól az eredetileg James Brownra kitalált mondtat, miszerint a "legkeményebben dolgozó ember a showbizniszben".

Felsorolni is nehéz lenne azokat a zenekarokat, melyeknek dobosa és zeneszerzője volt az elmúlt évek alatt. Manapság is több dzsessz, elektronikus, indie és rock zenekarban dolgozik, ezek közül talán a két legjelentősebb (a Bad Plust nem számolva), a Happy Apple és a  Halloween, Alaska. Ez utóbbi zenekarról itt egy kis házivideó. Azért mutatom ezt meg, mert sokmindent megtudhatunk belőle Dave-ről (is).



Arra, hogy mennyire sokat és sokfélét dolgozik, talán a legjellemzőbb példa, hogy az egyik helyi zenekar (Belles Of Skin City) írt egy dalt, aminek volt a címe, hogy "Hey Dave King, Leave Some For the Rest of Us".

Mielőtt megnézzük a vele készült 2008-as interjút, hadd idézzek egy korábbi beszélgetésból, ahol Dave az Európa és Amerika közötti különbségről beszél. (Elnézést a csúnya szavakért, de azokat is belefordítottam, hogy átjöjjön az indulat, ami ezekben a mondatokban van.)

"... Amerikában az embereknek meg kell mondani, hogy ez egy jó dolog, olvasniuk kell róla sokszor ahhoz, hogy elhiggyék, ér ez annyit, hogy lemenjenek és fizessenek érte 8 dollárt. Európában, ha Strasbourgban játszol, az egész kurva város eljön. Tudod, nekik nem szükséges olvasniuk róla minden újságban ahhoz, hogy megnézzék, mi a szar ez. ... Én nem azt mondom, hogy Amerikában minden rossz, de ez egy nagy különbség.

... Az elmúlt 50 évben Európa tartotta fent a dzsesszt. ... Ha Amerikán múlt volna, a dzsessz meghalt volna a 70-es években. Megtörtént 1974-ben, hogy Keith Jarrett 5000-es teltházas stadionokban adott koncerteket szerte Európában és aztán 40 ember előtt játszott a Village Vanguard-ban (dzsessz klub New Yorkban - t)."

Kíváncsi leszek, hogy megerősítjük-e pénteken este Dave Kinget ebben a hitében. 
A teljes interjút itt olvashatjátok. Érdemes.

És akkor nézzük azt a beszélgetést, amit tavaly készített a WXXI állomás, és amelyből sok más mellett azt is megtudhatjuk, hogy mi dolga volt a zenekarnak az FBI-jal és hogy egy lemezt általában 3 nap alatt vesznek fel.