ez itt minek?

Ha csak ezt az oldaldobozt látod, akkor egy olyan sablont választottál, amiben csak balhasáb van, az oldaldobozaid viszont alapértelmezésben a jobbhasábba kerülnek. Menj be az Oldaldobozszerkesztőbe (Megjelenítés / Oldaldobozok), és kattints a Hasábcsere gombra!

csittcsatt


[ Copy this | Start New | Full Size ]

utolsó kommentek

  • Frady Endre: @tomii: A focimeccset is élőben jó közvetíteni, mert másnapra már uncsi, hiszen tudom a végeredmén... (2012.11.29. 10:13) adásposzt / november 27.
  • rami19980402: vagyis 97-es! (2011.08.10. 12:03) 200 írás / update
  • rami19980402: a régi 1992-es 200ft-os pénzérmének mennyi az értéke kb.?? választ szeretnek minél elöbb!! köszönö... (2011.08.10. 12:01) 200 írás / update
  • ColT: Nem láttam még a filmet, szerintem ez is kimarad az életemből... ...de mibe fogadjuk, hogy az jön... (2011.05.31. 13:54) A világ vége
  • Amigarockwell: Nem szokásom kommentelni, de nehogy má!!! Az a baj, hogy semmit nem tudsz a Carmen zenéjéről! Mégh... (2010.06.11. 17:27) Kismalac, kismalac engedj be...
  • Utolsó 20

zombikedd / Sta...o...y

2009.01.26. 16:24 tolo

Nyilván azért fordultam be éppen ezen a folyosón, mert előttem ő is befordult.
És, rendben, nem csak a menekülés ösztöne diktált. Éppen most butaság lenne tagadnom, hogy van az emberben valami állati. Három napja a prédát játszom, betonlapok alatt guggolok lélegzet visszafojtva, míg ezek a rothadó barmok fölöttem tocsognak, aztán meg futva menekülök, nem tudom honnan, nem tudom hová, magányos állat a felajzott horda elől.


Tán ha tíz perce csaptam magunkra a vékonyka ajtót, az átellenes sarkokban kuporgunk, tekintetünk egymást kutatja, minden más érzékünk a folyosó felé fordul. Félelemtől pihegő, meredt szemű nyulacskák vagyunk, most mégis a vackunkban, mintha azt érezném, itthon. Hallom a lélegzetét. Jeleznem kéne neki, hogy csöndesebben, de jól esik hallanom őt. A szagát is érzem. Igazi női szaga van. Izgatott nő szaga. Keresem a tekintetét, de elkapja, hát az arcát nézem. Színek nincsenek, csak formák vannak a sötétben, csak a puha bőrön súrlódó gyönge fény, csak az izzadság csillan a szeme gödrében, amikor végre megint rám néz. Bámuljuk egymást. Szép nő. Nem úgy értem, hogy szép, mert menekülünk. Nem azért szép, mert nyilván nem sok időnk van hátra. Emiatt soha nem panaszkodtam, de ilyen nőm nem volt. Most ijedten az ajtón betörő kis fénycsíkba néz. Kint, szerencsére valahol messzebb tőlünk, futnak, sikítanak, aztán legyűri őket az a tocsogásba vegyülő dörmögés, az a minden mindegy magabiztosság.

Magam is csodálkozom, de kinyújtom felé a kezem és hívom, hogy jöjjön ide hozzám, a sötét sarokba, ebben az odúban a lehető legbiztonságosabb helyre. Megfogja a kezem, és nesztelenül hozzám mászik, ideszorul mellém, láthatatlanná válik, de érezhetővé. Melegsége van, remegése van, nedvessége van. Boldogság szökik a torkomba, mint utoljára kamasz koromban, egy pillanatig megbénít az öröm, de aztán átkarolom, és ő bevackolja magát az ölembe. Kifésülöm az arcából csapzott haját, ujjaimmal keresem a száját, aztán az ujjait érzem az ujjaimon, az enyéimre kulcsolódnak, sírni tudnék.

Kiabálást hallunk, gyáva pisztolylövéseket, most sokkal közelebbről. Egy pillanatra mindketten megdermedünk, mint egyetlen állat, de ijedtségünk erejét veszti. Úgy értem, tudom, hogy nagy a baj, de nem érdekel. Ahogy egyre közelebbről hallom a zajokat, az egyre fogyó sikoltozást és az egyre erősödő gyilkos kántálást, türelmetlenség támad bennem. És tudom, hogy benne is, mert megszorítja a kezem, aztán a szájához szorítja, és én ettől valahogy fölemelem őt az ölemből, a homlokához hajolok, és íze is van most már, ajkamon a tenger ízét érzem, és felmerül benne a végtelen is, és be akarok járni mindent, amit eddig elmulasztottam, nem várok egy pillanatig sem tovább, eddig voltam hülye, hogy egyhelyben kucorogtam, jogom van a világhoz, és jogomnak érvényt szerzek, bejárom a szemét,  átsétálok arca harmatos dombján, kalandot keresek füle labirintusában. Felbátorodva a szájára török, és minden ellenállás nélkül megadja magát. Nem kapitulál, hanem minden seregével csatlakozik hozzám, együtt támadja meg velem saját magát, a győzelem így nem kétséges, előre isszuk a mámort, részegek vagyunk.
No hát támadjon csak egyesített erőinkre bármi ellenség, tocsogjon csak, kántáljon csak, találjon ránk, mi utolsó örömünkig tartjuk majd kapunkat, ezt a gyönge ajtót. Öveinket kicsatolva hadrendbe állunk, szemünkben szikra pattog, forróságot lehelünk egymás torkába.

Zárva az ajtó! – sikítják odakint, és mi sem bírjuk tovább, kitör belőlünk a lükető sóhaj, ritmusával őrjítjük egymást, a gyenge ajtóról - kint és bent – kaparjuk a rozsdát fájdalmunkban, és a kinti fájdalom elenyészik lassan, de ez itt bent, ez a mi szentséges fájdalmunk egyre fokozódik, hogy üvöltünk már. Hé, nyálkás stricik! Döngessétek csak az ajtót, mi verejtékben úszva egész testünkkel döngetünk vissza, és nincs bennünk félelem! Robbanás van bennünk, mely mindőnket elsöpör! Kedvesem hátával az ajtónak feszül, és teljes erejével nekem löki magát, csattog az ajtó, én kifeszítem íjam, az utolsó jelre várunk. Egy pillanatnyi csend a jel, aztán felreped az ajtó. Üvöltünk, és felreped a torkunk. Üvölt a kedves és vér folyik a száján. Az ellenség betöri az ajtót, és az ajtón betör a fény, meglátjuk egymás szemét, a lángoló háztetőket, az istállókból az utolsó tűzparipák szöknek, nem sietős az oltás.

Kedvesem parazsa utolsót lobban, ha rálehelek, felizzik még, de szeme tükrét beszövi lassan az az undorító hályog. Szeméből hínár úszik fel a mélyről. Utolsó mosolya az utolsó kívánsága. A karomat nyújtom, ő harapjon belém.
 

3 komment

Címkék: zombikedd

A bejegyzés trackback címe:

https://gombapresszo.blog.hu/api/trackback/id/tr46903773

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gombatibi (törölt) 2009.01.27. 18:40:00

Én nem félek a zombiktól, mert tudom hogy nincsenek.

De ha lennének, akkor félnék tőlük, ezért el sem olvasom Pisti történeteit, mert akkor pont úgy érezném magam, mintha lennének.

Szerintem zombi történetek nélkül a világ sokkal de sokkal jobb lenne.
Megyek, nézek egy kis Bebe Tévét.

tomii 2009.01.27. 18:54:55

Jobban jártál volna, ha mégiscsak elolvasod.